Cafeteria változás 2010-től, nem adómentes, megéri?


bprofit - Posted on 25 július 2009

2010-től az adómentes természetbeni és pénzbeni juttatások (étkezési utalvány, üdülési csekk stb.) adómentessége csaknem teljes mértékben megszűnik, de az általános 54 százalékos adómérték csupán néhány juttatásra, így például a hideg étkezési utalványra és a csekély értékű ajándékra lesz érvényben.

A kedvezményes, vagyis 25 százalékos kulcs alá tartozik majd a helyi közlekedési bérlet, az üdülési csekk (a minimálbér összegéig), a meleg étkezési jegy (havi 18 ezer forintig), az önkéntes pénztári befizetések (a minimálbér feléig), az iskolarendszerű képzés (a minimálbér 2,5-szereséig), valamint az iskolakezdési támogatás (a minimálbér 30 százalékáig). A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a jelenlegi adómentes összegek költségének kalkulációjakor a következő év elejétől alapként 25 százalékos adónak megfelelő szorzót kell majd alkalmazni, azaz a juttatások járulékmentesen adhatók.

Az elfogadott rendelkezések alapján a jelenlegi adómentes természetbeni juttatások köréből adómentes marad a munkáltató által nyújtott kedvezményes számítógép- és internethasználat. A lakáscélú munkáltatói támogatás pedig 2010-től adóterhet nem viselő járandóság lesz.
 

HÍRLEVÉL

Feliratkozás hírlevelünkre

Keresés