Mikor zárathat be egy üzletet az APEH?


bprofit - Posted on 03 augusztus 2009

A gyakorlatban egyre gyakrabban találkozunk olyan esettel, amikor az adóhatóság az üzletbezárásra vonatkozó jogaival él. Hogy tehet ilyent – és miként védekezhet a vállalkozó? Először is szögezzük le, hogy ilyen intézkedés megtétele akkor sem kötelező az adóhatóság számára, ha a jogszabályi feltételek fennállnak, mérlegelés jogkörben eltekinthetnek e súlyos intézkedés alkalmazásától. Ha ellenben így döntöttek a feltételek fennállása esetén maga a mérlegelés már eredménnyel nem kifogásolható.

Az üzletbezárás feltételeit az Art. 174.§-a tartalmazza, a következők szerint.
Az adóhatóság mulasztási bírság kiszabása mellett az adóköteles tevékenység célját szolgáló helyiséget 12 nyitvatartási napra lezárhatja, illetőleg az adózó tevékenységének jellege szerint az adóköteles tevékenység gyakorlását ugyanezen időtartamra felfüggesztheti, ha az adózó
a) be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat vagy foglalkoztatott,
b) igazolatlan eredetű árut forgalmaz,
c) az adóköteles tevékenység célját szolgáló ugyanazon helyiségében (műhely, üzlet, telep stb.) az első ellenőrzéstől számított egy éven belül második alkalommal mulasztotta el számla- vagy nyugtaadási kötelezettségét.

A mulasztás ismételt előfordulása esetén a lezárás vagy a felfüggesztés időtartama 30, majd minden további esetben 60 nyitvatartási nap. Az ismétlődésre vonatkozó szabályok nem alkalmazhatóak, ha két egymást követő ugyanolyan mulasztás között 3 év eltelt.

A kiszabott bírságról és a lezárásról, illetőleg a tevékenység gyakorlásának felfüggesztéséről az adóhatóság fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható határozatot hoz. A határozatban rendelkezni kell a lezárás, illetőleg a felfüggesztés időtartamáról, egyidejűleg az adóhatóság értesíti az adózót a határozatban foglaltak végrehajtásának kezdő időpontjáról. A lezárás időpontjának meghatározásánál az adózó részére kellő időt kell biztosítani a romlandó áruk, élő állatok elszállítására, illetve az egyéb árukészlet tárolásának, megőrzésének biztosítására. Az intézkedésből harmadik személyeket ért kárért az adózó köteles helytállni.

A helyiséget az adóhatóság pecséttel zárja le, jól láthatóan feltünteti a lezárás időtartamát és azt, hogy az üzletet az adóhatóság zárta le. A lezárás akadályozása esetén az adóhatóság a rendőrség közreműködését veheti igénybe.

Ha az adózó tevékenységét más adózóval közös helyiségben folytatja, a lezárást a helyiségnek a kötelezettségét elmulasztó adózó által használt részére (részeire) vagy a tevékenység gyakorlásához használt tárgyaira kell alkalmazni.

A lezárás nem alkalmazható, ha a helyiség az adózó lakásában, vagy lakástól műszakilag el nem különített helyiségcsoporton belül található, továbbá akkor sem, ha a lezárás a településen a lezárandó üzlet üzletkörébe eső helyi szükségletek kielégítését megakadályozza.

A nyugtaadási kötelezettség adóéven belüli ismételt elmulasztása, igazolatlan eredetű áru forgalmazása, be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása mind olyan körülmény, amely nem csak mulasztási bírság kiszabását,  az  üzlet bezárását vonja maga után, de arra is jogalapot teremt az adóhatóságnak, hogy a vállalkozó adóalapját és fizetendő adóját (vállalkozói szja, áfa) becsléssel állapítsa meg. (Art. 108.§)
 
Természetesen az üzletbezárás intézkedésével szemben az általános szabályok szerinti jogorvoslatnak van helye - tehát a határozat fellebbezhető, illetve bíróság által felülvizsgálható. Ilyen adóhatósági intézkedés esetén ezen jogorvoslati lehetőségekkel lehet élni.

HÍRLEVÉL

Feliratkozás hírlevelünkre

Keresés